Mindannyian felelősek vagyunk értük! – Állatok Világnapja a vácrátóti Lelenc Tanyán

Egyesületünk elkötelezett környezetünk és így az állatok védelméért is. Tagjainak többségének is van saját háziállata, akikről igyekszünk felelősen gondoskodni. Az idei Állatok Világnapján a vácrátóti Lelenc Tanyához látogattunk el, akikkel egyesületünk alelnökén, Horváth Krisztiánon keresztül már évek óta együttműködünk.

Október 4-e az Állatok Világnapja. Környezetünk, a jövő generációja iránt érzett felelősségünkhöz szorosan kapcsolódik az állatok szerete is. Sokat gondolkoztunk azon, hogy milyen akcióval hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a felelős állattartás,  hogyan mutassuk meg, mennyi tennivalónk van még ezen a területen.

Legharcosabb állatvédőnk egyesületünk alelnöke, Horváth Krisztián, akinek párjával együtt jelenleg két kutyusa van. Krisztiánék számos kóbor cicának biztosították már a túlélést azzal, hogy etetik őket, sőt be is fogták és saját költségükön ivartalanították a kis jószágokat. Krisztiánék két éve mentettek meg egy kutyust, akit kikötve, nagyon rossz körülmények között tartott a gazdája. Így kezdődött a kapcsolat a vácrátóti Lelenc Kutyamentő Egyesülettel, akik a kutyust, Lizzyt befogadták és a mai napig gondoskodnak róla.

Ezért is döntöttünk úgy, hogy az idei Állatok Világnapját a Lelenc Tanyán ünnepeljük. Ha már ott jártunk, nem érkezhettünk üres kézzel. 200.000,- Ft értékű kutyatáppal leptük meg a Tanya négy lábú lakóit. Szerettünk volna nemcsak a pocakjukról, de a lelkükről is kicsit gondoskodni, így jó néhány kutyust alaposan megszeretgettünk és elvittük őket egy kiadós sétára is.

Mindannyiunkat megérintett ez a délután, nemcsak mi törödhettünk kicsit az tanyán élő állatokkal, de ők is rengeteget adtak nekünk. Sokan először jártunk menhelyen, előszőr vettünk részt ilyen akcióban, de abban mindannyian egyetértettünk, hogy nem utoljára látogattuk meg a Lelenc Tanyát, hogy megsimogassunk, megsétáltassunk egy – egy ott élő kutyust.

Ha tehetitek, látogassatok el Ti is hozzájuk, vagy bármilyen más menhelyre. Segítsétek, támogassátok a munkájukat, sőt ha lehetőségeitek engedik, és kellő szeretet és időt tudtok adni egy kisállatnak, fogadjatok örökbe egyet!  

A Lelenc tanya elérhetőségei: https://www.lelenc.hu/kapcsolat/lelenctanya/

Bankszámlaszám:
Lelenc Kutyamentő Egyesület – MagNet Bank
16200106-00142816

Adatvédelmi áttekintés
Örbottyán a Mi Várunk Egyesület

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Erről bővebben itt tájékozódhat.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.