Legfrissebb információink a téglagyár tulajdonosváltásáról

A téglagyárral kapcsolatos utolsó összefoglalónk óta egyesületünk tagjai környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási szakemberekkel és jogászokkal egyeztettek arról, milyen lehetőségeink vannak, hogy átfogó képünk legyen a téglagyár új tulajdonosának tevékenységéről, annak környezetvédelmi vonatkozásairól, és részt vehessünk az azzal kapcsolatos engedélyeztetési folyamatokban. Erről és a január közepe óta történt fejleményekről, birtokunkba jutott információkról készítettünk egy újabb összegzést.

A téglagyár tulajdonosváltásával kapcsolatban tudható információkról megjelent egy részletes cikk február 22-én a Magyar Narancsban. Ebből is megtudható, hogy az önkormányzat január 17-én találkozott az új tulajdonos képviselőivel. A találkozóról a BGS Park Projekt Kft. készített összefoglalót, ezt fogadta el az összes résztvevő és ezt osztotta meg az önkormányzat a saját kommunikációs csatornáin. Amit leszögeznek, hogy akkumulátor feldolgozással nem kívánnak foglalkozni, azonban minden egyéb állításban benne van a változtatás lehetősége (legfőképp mivel szeretne foglalkozni a cég, tervek szerint mi fog megvalósulni, a cég jövőbeni terve), így joggal merülhetnek fel a konkrét működéssel, későbbre tervezett tevékenységekkel kapcsolatban kérdések bárkiben.

A Magyar Narancs cikke azt is megemlíti, hogy márciusban egy fórumon az új tulajdonos jelen lesz és válaszol a lakossági kérdésekre. Ezt az információt annyival tudjuk pontosítani, hogy az önkormányzat tájékoztatása szerint erre a találkozóra a 2024. március 22-én tartandó várospolitikai fórumon kerül majd sor.

A cikk összefoglalja továbbá a BGS Park Projekt Kft. tulajdonosi hátterét és megoszt néhány erre vonatkozó érdekes információt, így mindenképpen javasoljuk, hogy az érdeklődök, olvassák el azt. A hivatkozott Magyar Narancs cikket egy ponton helyesbítjük. A cikk úgy fogalmaz, hogy „a bányaszolgalmi jogokat feloldották, a területet rekultiválták, ezért bányászni nem lehet már itt”. Tudomásunk szerint a rekultiváció nem történt meg, hiszen 2023. november 23-án a Pest Megyei Kormányhivatal úgy adta ki a Wienerberger Zrt. részére a környezetvédelmi engedély visszavonását, hogy abban előírta, hogy nyújtsa be a bányabezáráskor tervezett tájrendezés dokumentumait. Fontos kérdés, hogy ezt a rekultivációt még a Wienerberger Zrt. végzi e el, vagy az új tulajdonos, és ezt hogyan kívánja megvalósítani.

A cégadatok böngészésekor vettük észre, hogy a BGS Park Projekt Kft. egyik tulajdonosa, a Green Collect Kft. egyik ügyvezetője megegyezik annak a REG Kft.-nek az ügyvezetőjével, amely működésével kapcsolatban a lakosság, a helyi civilek és az önkormányzat is fogalmazott meg fenntartásokat a Lőrinci és Hatvan határán elhelyezkedő pernyehányó rekultivációja következtében. Ezekről az alábbi cikkekből tájékozódhatnak:

https://telex.hu/belfold/2024/01/19/hatvan-lorinci-veszelyeshulladek-lerako-engedely-kornyezetvedelmi-felulvizsgalat

https://www.heol.hu/helyi-gazdasag/2023/01/hatvan-a-hatosaghoz-csatakozott-a-lorinci-pernyehanyon-mukodo-ceg-peres-ugyeben

Fenti információk birtokában, és látva azt, ahogy ma Magyarországon a hulladékkezeléshez kapcsolódó tevékenységeket kezeli a hatóság, valamint, hogy eddig csak a cég által megírt tájékoztatást kaptuk meg, de az önkormányzat további részleteket nem tudott megosztani, fontosnak tartjuk, hogy garanciákat kapjunk arra, hogy az új tulajdonos úgy és olyan tevékenységet végez, amely környezetünkre és egészségünkre nem jelent veszélyt. Mit tehetnek az itt élők és mi civilek ehhez?

  1. Biztatunk mindenkit arra, hogy vegyen részt a március 22-ére meghirdetett lakossági fórumon és tegyék fel kérdéseiket mind a cég, mind az önkormányzat képviselőinek
  2. Amennyiben valaki nem tud részt venni ezen a fórumon, küldje el nekünk kérdéseit a kapcsolat@orbottyanamivarosunk.hu e-mail címre, mi biztosan ott leszünk és feltesszük ezeket, a válaszokat pedig megosztjuk az itt élőkkel.
  3. Egyesületünk szakértők javaslatára felvette a kapcsolatot a Pest Vármegyei Kormányhivatallal, annak érdekében, hogy a kormányhivatal állapítsa meg ügyféli jogállásunkat és ügyfélként kerüljön egyesületünk bevonásra az új tulajdonos számára kiadásra kerülő egységes környezethasználati engedély engedélyezési eljárásának folyamatába. Amennyiben a Kormányhivatal megállapítja egyesületünk ügyféli jogállását, az engedélyezési eljárásba bevont ügyfélként rálátásunk lesz a teljes folyamatra, adatokra és információkra. Jelenleg a szükséges jogi formaságokat intézzük az ügyben.
  4. A fórumon nemcsak a kft.-hez lesznek kérdéseink, de az önkormányzattól is választ várunk többek között arra, hogy mit kívánnak tenni azért, hogy a cég tevékenységét ellenőrizni tudják.

Köszönjük bizalmukat, az eddig hozzánk érkezett kérdéseket, javaslatokat, ezeket továbbra is várjuk! Találkozunk március 22-én a várospolitikai fórumon!